Szóval, párkeresés. Szedjük ráncba a témát, osszuk fel évjáratokra
Párkeresés 1: óvoda.
Karcsika és Katika elbújik az asztal alá, puszit adni egymásnak, ahogy a múltkor a tévében látták. Aztán otthon elmondják, hogy nemsoká összeházasodnak, ha nagyok lesznek, ami ugye nem sokára bekövetkezik. Majd másnap Zolika meghúzza Katika haját, hogy kinyilvánitsa tetszését, mire Karcsika féltékeny lesz, megsértődik és azonnal szakit Katikával, majd rögtön szerelmet vall Csengének és már vele tervezi a házasságát.
Amint látjuk, ebben az életkorban még nincsenek nagy nehézségek a kommunikáció terén. Gyorsan váltunk, nincsenek drámák, sima az ügy. Menjünk tovább.
Párkeresés 2 : iskola.
Eget rengető első szerelmek, első igazi csókok, világvégék, drámák, szerelmes levelek, sms-ek, posztok, elhallgatás és büszke vállalás, kimondott és tagadott vonzalmak, félelmek és bátortalan bukdácsolások, sztárok és elhanyagolt luzerek, egyaránt vannak jelen. Bárhogy is van, ez a legszebb kora kell legyen ennek a dolognak, mert itt még őszintén hisszük, hogy nekünk sikerülhet, más lesz, mint a szüleinknek, mi igenis megtaláljuk, mi megkaphatjuk…Mit is? valamit ami nem kézzelfogható, ami olyan romantikus és éteri, amit senki más, soha csak és kizárólag mi ketten….
Párkeresés 3 : tinédzserkor
na, ez jelen világunkban nagyon nehéz dolog. Elvesztegetett érzések, buta megfelelési kényszer, elkapkodott együttlétek, meggondolatlan döntések sorozata. Mindent tagadás, az érzelmeket szégyellni kell, a romantika gáz, és a mennyiség kenterbe veri a minőséget. Keressük önmagunkat, és a másik énünket, nem akarunk hallgatni senkire, mégis mindenkire hallgatunk, megtagadjuk a szüleink törvényeit de közben nem vesszük észre, hogy belemászunk egy másik sablonba, amit a korunkbeliek kényszeritenek ránk.
Szerencséje van annak, aki ép lélekkel képes elhagyni ezt az életszakaszt és nem hurcol magával egész életében súlyos, eltitkolt sebeket, amik meggátolják abban, hogy valaha is megtalálja a boldogságot, egy másik lény mellett.
Párkeresés 4 : felnőttkor.
Első kérdés., hol?
Ugye felturbózott, express sebességű világunkban nincs idő, sem lehetőség az ismerkedésre. Rapid randi, instant megoldás, villámgyors lebonyolitás.
Hol vannak már a régi bevált módszerek? Mondjuk elment a szegény ember egy IBUSZ utazásra és ott hirtelen belebotlott élete értelmébe, akivel már szárnyakat bontva érkezett haza. Ma már az is szerencse, ha egyáltalán haza tud jönni, (már akinek egyáltalán volt pénze kimenni), és az utazási iroda nem felejti ott valahol, a befizetett pénz meg valahol eltűnik Mosonmagyaróvár és Görögország között.
Szórakozóhely? Na, Nemá’ ! Ime a mai ismerkedési szöveg férfiak által használva : ” Szia Cica, van gazdád? ”
Mondjuk meghivnak egy italra, aztán hirtelen a mosdóba kell menniük és örökre ott ragadnak, természetesen a cehhet ránk hagyva. Nos az ilyenek jobb is ha ott maradnak, és lehúzzák magukat a lefolyón.
Esetleg néhány közepesen illuminált, enyhén fokhagymaszagú, soronként 2-3 foggal rendelkező , önérzetes 100 kg egoizmus, akinek meggyőződése, hogy ha kifizet egy almalevet, nekünk kutya kötelességünk vele tölteni egy éjszakát. Természetesen abból aktiv időszak, kb 10 perc, a többit.,tekintettel az állapotára, horkolással kell tölteni. Illetve, kellene.
Vagy úgy gondolják, hogy még mindig Eleonora 904′-ből idejét éljük, és ha egy nő egyedül jelenik meg valahol, kizárólag prosti lehet, ezért úgy is kell vele bánni. Nem beszélve az aberráltakról, aki még aktiv veszélyt is jelentenek a testi épségünkre.
Vagy a levakarhatatlan zaklatókra, aki egyszerűen nem értik meg, hogy “köszi, de Te nem”. Mire játszod meg magad? Jó kérdés. Na és Te, mitől vagy annyira magabiztos, hogy neked soha nem mondhat ellent senki sem?
Természetesen az ember lánya nem erre vágyik. Sokszor nem is tudjuk mire várunk. Csak legyen egy szikra, valami láthatatlan kötelék, valami ami vagy megcsillan, vagy sosem. Nem lehet kierőszakolni, megtanulni, akarni, befolyásolni, vagy van, vagy nincs és kész. Persze, egy nőnek is szüksége van szexre, az élet része, szükség van rá és nem rossz dolog. De sokféleképpen meg lehet közeliteni egy dolgot. Pl, nem mindegy a megfogalmazás. Alpári stilusban, erőszakosan nyomulni, nem igazán célravezető.
Elérkeztünk hát napjaink legnépszerűbb ismerkedési formájához, internetes társkereső. Néha azt gondolom, ez vicces, nem lehet komoly. Bár azt előre kell bocsátani, hogy léteznek azért csodák, tudok olyat is akinek sikerült, de a kivétel erősiti a szabályt. Adva van egy profil, ahol mindenki azzá válik, amivé, akivé akar. Soha ennyi tehetős, sikeres, kisportolt alkatú, szingli férfi nem volt a földön mint itt. Nyugodtan lehet csatolni 20-30 évvel régebbi képeket, esetleg photoshoppolni, aki ért hozzá, de olyan is van, aki csak egyszerűen lop valahonnan egy modellt és kész. Persze, nem mondom, hogy hölgyek nem élnek evvel lehetőséggel! 😀 De elsősorban a hölgyek csak az életkorukkal és fényképekkel szeretnek zsonglőrködni, az életüket, sajnos, sokszor meggondolatlanságig kiteregetik minden idegennek, aki egy kicsit kedves.
Érteni kellene, a fiúk mit gondolnak, és mit akarnak tulajdonképpen. Mindegyik, szinte kivétel nélkül azt mondja, én komoly kapcsolatot akarok, meg akarlak ismerni, a lelked is érdekel. Ezzel szemben, a harmadik kérdés, mit szeretsz az ágyban? Áldozni valamire, lépéseket tenni, ne adj’ isten valamire költeni, isten ments! Nem az, hogy “add meg a számod, felhivnálak!” Dehogy! Itt a számom, hivjál fel! Ha különböző városban élünk, teljesen természetes, hogy a nő utazik, a saját költségén, de ha a személyes találkozás elsőre nem adja meg a vártat, akkor már fordulhatsz is vissza, az udvariasságnak még csak szikrája sincsen. Ellenben, ha tetszik a karosszéria, akkor izibe ugorjunk, úgy gyere ide, hogy bugyi már nem is legyen rajtad, avval nem töltjük az időt, hogy még ezután vegyük le. Mire felérünk valami szobába, már sült tyúk állásba leszel szives lenni, hogy nekieshessek a dolognak. Majd dolga végeztével, farok felvágva ellovagol a naplementében, vissza sem nézve, miközben nagyvonalúan odaveti : “majd hivlak”. Na addig álljunk fél lábon! Kedves Uraim, szerintetek ezt igy jó csinálni? Valakinek célravezető volt valaha is? És a csajozós, kamu mese? Annyit hazudozunk, hogy magunk is elhisszük a történeteinket. Az elején mindenki állitja, hogy szingli, vagy válófélben van, vagy halálosan boldogtalan, esetleg “hydrofilianuerológiademannencia” betegségben szenved a felsége, és Ő mint hűséges , szent ember, nem hagyja magára betegen. Mindegy milyen betegség, csak jó hosszú latin neve legyen, amit tutira nem ért a másik, ha csak nem főnövér a ló kórházban.
Igazság szerint a végtelenségig lehetne ezt ragozni, a megélt történeteknek vége hossza nem volna. Mindenki a saját szemszögéből látja a dolgokat, és a két nem közötti vélemény csak ritkán egyezik. Azonban én azt gondolom, mindenki csak egyet akar. Megtalálni azt az embert, akivel maradéktalanul boldog lehet. Akiben megbizhat, aki mellett önmaga lehet, aki egyszerre a barátja és a társa, a gyontatója és a szexpartnere, akivel komoly lehet és akivel játszhat, aki mellet biztonságban érzi magát, aki elfogadja Vasárnap reggel, smink nélkül, kócosan, este 10-kor, hullafáradtan, lefolyt szempillafestékkel, izzadtan. Aki, ha rohadt nehéz az élet, nem szól, csak csendesen mellé lép és átkarolja és nem kell szólni, ez elég ahhoz, hogy elapadjanak a könnyek és a lélek megnyugodjon. De ugyan akkor hagyja élni, nem zárja ketrecbe, nem idomitja, csak szeliditi és nem akarja mindenáron megváltoztatni. Képes elfogadni minden hibáival és emberi esendőségével együtt.
Ugye, mennyire lehetetlennek tűnik ez? De nem az, ha az ember nem egy idealizált álomképet kerget, ha hajlandó némi kompromisszumra, ha hagy a dolgoknak időt, hogy meg tudják mutatni magukat. Ha képes átlépni a sekélyes külsőségeken, a paradogmákon, az előitéleteken, mások elvárásain. Hiszen az életünket mi éljük, nem a barátnőink, a szomszéd, a kollegák, vagy a zöldséges a sarki boltban. Nekem egyszer azt mondta valaki, “egy nő a férfi ékszerének kell hogy legyen”. Na de mitől biztos az, hogy kizárólag csak egy 100 karátos brilliáns lehet szép ékszer? Néha egy egyszerű kis bizsu is gyönyörű tud lenni, nem? És persze nem mindegy, hogy annak az ékszernek hol kell ragyognia! Ugye egy düledező sufniban senki sem fog brillt keresni, sőt, meglátni sem, legfeljebb sajnálkozásból. Tehát egy nő akkor ragyog, ha a férfi képes Őt ragyogtatni. És ebben , vallják be, kedves Uraim, van igazság!
Hogy van-e tanácsom, mint tegyünk, vagy csak jártatom a számat, mert ugye dumálni könnyű, és a kibicnek semmi sem drága. Hát kérem, én 2 hosszú együttélés és 2 házasság után, most vagyok egy kapcsolatban, 17 éve már. Nem voltam bátortalan újra kezdeni, amikor kellett, de nem voltam keserű és elutasitó, bizalmat szavaztam mindenkinek, aki arra érdemesnek látszott. Persze bántottak, csalódtam megjártam, bőgtem rengeteget. De ma is azt mondom, megérte. Annyi mindent megéltem , olyan mélységeket, magasságokat, amikről legtöbben nem is képzelik, hogy létezik. Mert mindegy. Fájjon, csak ne legyen langyos posvány, önámitás, hazugság, ködösités. Pedig sosem voltam egy fotómodell alkat, sem fittnes edző. Sőt pénzem sem volt sok. Mégis.
Azt mondom, ha mondanom kell valamit, bizzuk magunkat a megérzéseinkre, sosem hazudnak! Mindenki érzi azt, hogy most jó, vagy nem jó neki és ne hazudjunk magunknak! és lehetőleg ne az legyen a lényeg, hogy ki volt a hibás, ha nem sikerült, hanem a megoldásra kell törekedni. Intézni, nem bonyolitani. Hagyjunk magunknak és a másiknak időt, tudjunk várni, merjünk kockáztatni, merjünk nemet mondani, de ugyan akkor igent is. Ne taszitsuk el a jó dolgokat, csak azért, mert attól félünk, elveszithetjük. A világon kizárólag egy dolog biztos. Az, hogy mindannyian halálra itéltek vagyunk. Van egy hindi közmondás “ha kész a tanitvány, ott áll a tanár” Ezt úgy fordithatjuk, hogy ha képesek vagyunk igazán, őszintén nyitottak lenni, hamarosan megtaláljuk az amit keresünk, mert képesek leszünk meglátni, ami sokszor ott van az orrunk előtt.
