Sok minden történt az elmúlt években, de nem kell félni, nem akarom leirni mindet, csak a mostani helyzetet.

Kapunk valamit a nyakunkba, hirtelen, bár nem mondható, hogy váratlanul, mert évek óta jelen van, csak nem annyira hatványozottan. Majd egyre jobban élesedik, végül egy napon megkapod az itéletet. Beteg vagy. Nyomorék leszel, még ettől is nyomorékabb, mint most, és nem lehet ellene tenni, sőt tovább megyek, nem is akarnak semmit sem segiteni a dokik.

Mi az első reakció? Természetesen végig csináljuk a gyász összes fázisát. Először tagadunk, Á ez nem igaz,biztosan tévednek! Majd jön egy következő vizsgálat, a mi megerősiteni hivatott az előzőt, ettől valóságos lesz. Akkor jön a dühöngés, miért én, miért most, és különben is,meg egyáltalán… aztán jön az alkudozás. De mi van ha nem is annyira…. mi van ha másról van szó, mi lenne ha….. Aztán  jön a depi, feladom, vége mindennek, öngyilkosság, stb. Végül, amikor eltelik kellő idő, az ember megtanulja elfogadni amit kapott.

DE!! Ez a valóságban úgy zajlott, hogy kb 3 napot bőgtem, mint a svábhegyi beteg szamár, éjjel nappal, aztán egy hétig különböző öngyilkolódzási technikákon törtem a fejem, és miközben elképzeltem, hogy mennyire fognak sajnálni, és hogy fognak sirni azok, akik most nem akarnak segiteni, teljes elégtételt éreztem, hogy lám, lám, majd akkor bezzeg sajnáljátok, hogy nem fogtatok körbe és nem rendeztetek nekem siratókórussal övezett vigasz virrasztást, benne egy kis adomány gyűjtéssel, mert azt ugye mindenki tudja, 20 ezressel, még a legnagyobb bánat is elég rendesen csillapitható.

Aztán, mikor eltelt kb 10 nap, elkezdtem gondolkodni, mibe is vagyok, mit is kellene tenni, ha esetleg hajlandó lennék felnőtt ember módjára  viselkedni és abbafejezni a légüres térben való nyüszitést?

Rájöttem, nem agyalhatok folyton, mert akkor nem elég hogy én megőrülök, kevés számú családomat szintén karanténba juttatom. Mi is lehtne az,  mait most hirtelen csinálhatnék? Mivel a doki azt mondta, jelentős testsúly csökkentés még javithatna az állapotomon, ezért erre kell koncentrálni.

Mivel az alap gonddal egyenlőre nem tudok mit kezdeni, fagyasztani kell, és csak avval foglalkozni, amiben tehetek valamit. Jelen esetben ez  a fogyókúra.

Számomra nem idegen dolog, sokszor csináltam már, de sajnos, hiába voltak komoly eredmények, a végén mindig visszaszedtem minimum a felét. Legutóbb 72 kg minusz, ebből vissza 35.

Nos itt jön képbe ez a blog. Le szeretném irni ide, hogyan boldogulok életem legnagyobb projectjével. Mert közben az állásom is odalett, de nem is akarok olyat dolgozni, mert már nem tudok, igy egészen másba kell fognom, ami kicsit rizikós, talán bejön, talán nem.

Viszont a fogyókúrára visszatérve, ez most más, mert végleges eredmény kell, mivel a fogyás végén meg fognak műteni és ha szerencsém van és sikerül, utána sosem hizhatok vissza egy dekát sem, mert komoly inplantátumokat kell beépiteni a gerincembe.Eszem ágában sincs életmód blogot csinálni, és egy százezer tizennegyedik módszert tukmálni bárkire is, dehogy.

A módszerem úgyis az enyém lesz, egyedre szabott, nem biztos, hogy jó lenne másnak. Én kizárólag a lelki részét szeretném megosztani itt, elmesélni, hogy élem meg a napokat, mikor mennyire nehéz, hogyan haladok, elbukom, vagy sikeres leszek-e?

Ez itt ugye Sandy, akinek mindent el lehet mondani, akitől lehet kérdezni is, bár nem válaszol sajnos, de legalább muszáj neki meghallgatnia.

Fogjuk fel kalandként, kihivásként, és higgyük el, hogy a gyógyithatatlan csak egy vélemény, mások véleménye.

Már megindultam, eddig  Február utolsó napjától idáig, 6 kg. Kicsi lépéseket teszek ki magam elé, most a következő 6 kg jön, egy újabb hónap alatt. Összesen 50 kg-t kell fogynom, de ha többet lehetne, az persze nem lenne baj. November óta már 16 kg, ez igy egész jól hangzik! Csak halkan jegyzem meg, hogy a bőrömre máris masnit lehet kötni, de hát nem kaphatunk meg mindent! Az egy későbbi probléma, avval majd akkor foglalkozunk, ha aktuálissá válik.

Egyenlőre más dolgom van.

Pl, blogot irni!  😀 😀 😀