Ma Hétfő van. És bár nekem tökmindegy, én ha esik ha fúj, ha baltás cigánygyerekek potyognak az égből, én akkor is dolgozom, mégis valahogy utálom ezt a napot. Talán azért, mert kötelező utálni. Program, az agynak.

Annyian mondják, hogy én meg tudom változtatni az életemet, hogy pozitiv, hogy csak mosoly, stb…. Akkor miért nem akar menni? Már annyit vigyorogtam, hogy begörcsölt a pofám, és tényleg mindent megpróbálok, de nem akar menni semmi.

Valahol meg kellene törni a varázsnak, az átoknak és akkor hirtelen megfordulna. Évekkel ezelőtt egyszer letalpazott az a rohadék kerék és azóta le van ragadva, nem tudom felszabaditani, de mikért?  SANDY !!! Mond meg azonnal!

 

Ja persze, elfelejtettem, hogy Te nem tudsz beszélni. Jobb is igy, legalább nem tudsz velem vitatkozni.

Látod a képet amit feltettem? Azon is vigyorgok, mint a vadalma, azt” mégsem….

Tegnap azon gondolkodtam, Einstein után szabadon, hogy most az egész világ hülye, vagy csak én vagyok az egyedül? Hihetetlen, hogy azon kevés ember közül, akivel találkozom napközben, a 95%-a retardált

Lehet-e ilyen? Hát lehet! A szomszédaim? Közös udvarban lakunk, bár egész jól el vagyunk szeparálva, nos az egyik csapat egy massziv alkoholista, mazsolaképű, fogatlan elmeháborodott házigazda és kb 7-8 hajléktalan kocsmatöltelék, akiknek folyton szállást biztosit. A másik háznak nevezett összeomolni készülő, mormota putri tulajdonosa, ugyan nem lakik itt, de időnként hisztérikusan nekiugrik, hogy most majd aztán jól meggazdagszik ezen a semmire sem jó förmedvényen,  olyankor napokig fúr farag, pingál és menetrend szerűen el állja a bejáratot, hogy ne tudjak bejönni kocsival. Aztán pár hétre kiveszi vmi cigány, kicsit verekednek, aztán menekülnek.

Aztán van még valaki, de Ő már messzebb van és külön téma, megérne egy misét. A melóm! Jajaj! Ha elkezdeném leirni!! Nem teszem, nem akarom megbántani, hiszen az Ő korában már engedélyezett az agyalágyultság.

Szinte azt lehet mondani, hogy a kutyáim a legokosabbak, legalább Ők nem beszélnek hülyeségeket és piszkálnak folyton, csak a kajáért.

De én viszont fusztrált vagyok ettől, mert a kutyákkal mégiscsak egyoldalúan lehet csak beszélgetni, igy nem kerül napvilágra csak az én véleményem és mitől biztos az, hogy az jó?

Álmomban mindig, ha éppen nem rémálmodom,  van feladatom. Olyat csinálok, aminek értelme van, amiért elismernek, amiért hosszú évekig tanultam és nem kell pánikba esnem ha vennem kell egy doboz tampont, mert keresek és van pénzem. Őrület ez a pénztelenség, kibirhatatlan.

E ami még rosszabb, hogy naponta kiteszi az ember a belét, gyomorforgató melóban, zokszó nélkül,  négykézláb mászva is mosolyogva, türelmesen és akkor mi a köszönet?  Köszönet? Ugyan már! Az mi?

Amikor tudod, hogyha nem mész, meg vannak halva, nélküled belefullad a szarba és a saját mocskába, milliószor hozod vissza a sirból, minden nyűgjére azonnal találsz gyógyirt, héthalálosan kiszolgálod mindennel és akkor azt kapod : ” én azt sem bánom ha soha többet nem jössz, nekem nincsen szükségem senkire!”, de mindezt olyan hangsúllyal, mint hogyha kirtottad volna az egész családját, az Árpád házi felmenőkig.

Na ilyenkor lenne belőlem jó krimi irónő, mert lélekben elképzelem, amint megfogom a nyakánál fogva és addig szoritom, mig el nem hallgat.

És itthon? Mikor beszélek, a hátának, merthogy Ő közben beleszorult a számitógépbe és megsüketült. De ha hallja is, már 2 perc múlva nem emlékszik rá, annyira figyel rám, de kizárólagosságot követel, az életem róla szóljon, senkivel sem beszéljek, sehová sem menjek nélküle, még a boltba sem, de ha velem jön, hisztizik, mint egy elkényeztetett pláza liba, hogy sokan vannak stb… Nem figyel rám, de azért naponta 5x elmondja, hogy mennyire szeret. Szerinted megszokásból mondja, vagy nála tényleg ennyi a szeretet?

Online barátságok. Hmm. Olyanok nincsenek! Évekig tartott mire megtanultam, de kaptam akkora maflást itten”, hogy egyből megtanultam egy életre, hogyan kell viselkedni az interneten.

Társkereső neten!  😀 😀 😀 😀 😀 😀  Na ne röhögtess! Először is, ha van olyan szerencséd, hogy tényleg az az illető, akinek mondja magát és találkoztok, úgy menj oda, hogy bugyi már ne is legyen rajtad, ne kelljen avval tölteni az időt.

Sült tyúk állásban várd az illetőt, majd néhány perc múlva vegyél tőle könnyes búcsút, mert soha többé nem látod, de még a telefonszáma is megszűnik hirtelen.

Folytassam még, vagy elég ez igy Hétfő reggeli gyanánt?  Talán elég, már igy is elég pocsék a hangulatom. És különben is, mi lesz a pozitivitással?  Ez most nyafogás, vagy csak tény közlés volt? Hát, döntsd el, én nem tudom.

Minden esetre lassan elindulok, hogy felvegyem a mai napra kiirt váladékhalmazt a hátamra.

“Uram, ha már az orromig ér a szar, kérlek add, hogy legalább ne lötyögjön!’